Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Tovább folytatódott júliusban és augusztusban a tej árának csökkenése, így a tejek és a tejtermékek az áruházakban is egyre olcsóbbak. A januári árcsúcs óta a trappista sajt ára harmadával mérséklődött.
Szerző(k): Nagy KristófHamarosan döntést hoz az Európai Bíróság arról, hogy a növényi alapanyagokból készült, a hagyományos húsféléket utánzó készítmények nevében szerepelhet-e a hús szó, vagyis beszélhetünk-e vegán húsról a jövőben, vagy csak akkor nevezhetjük húsnak az adott élelmiszert, ha az állati eredetű alapanyagokból készült. Az már biztos, hogy a húsutánzatok nem győzték meg a fogyasztókat.
Szerző(k): Nagy KristófA német törvényhozás elé került az új, Brüsszel elvárásai szerint módosított, a marihuána fogyasztását engedélyező törvényjavaslat. A tervezet jóval szigorúbb a választási kampányban beígért teljes legalizálást célzó javaslatnál. A németek klubokban vásárolhatnak füvet, de otthon is termeszthetik az EU nagy részén illegális növényt. A marihuána iparágról ugyanakkor le kell mondania Berlinnek.
Szerző(k): Nagy KristófFolytatódott augusztus első heteiben az élelmiszerek árainak érezhető csökkenése, jóval olcsóbban juthatunk hozzá az egészség szempontjából fontos termékekhez is. A zöldségek ára meredeken csökken, a gyümölcsfélék közül pedig az egyre szűkösebben elérhető hazai lett az olcsóbb az importtal szemben.
Szerző(k): Nagy KristófGyakorlatilag összeomlott az európai zöldfordulat programja, a Green Deal. Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság fenntarthatóságra, klímasemlegességre és a természet helyreállítására tett átfogó zöldcsomagjának legfontosabb elemei közül most a növényvédők használatának korlátozására tett javaslatát engedte el Brüsszel.
Szerző(k): Nagy KristófJócskán a zsebükbe kell nyúlniuk jövőre a munkáltatóknak: ha a jelenlegi ütemben mérséklődik az infláció, akkor is sok munkakörben 20 százalék körüli béremelésre lenne szükség 2024-ben annak érdekében, hogy a vásárlóerő ne csökkenjen a 2019-es szint alá. A járvány, majd a háború okozta gazdasági nehézségek közepette reálértékben csak idén esnek vissza a keresetek, de jelentős lesz az alkalmazottak vesztesége. Sokan egyáltalán nem kaptak fizetésemelést az elmúlt években.
Szerző(k): Nagy KristófMiközben egyre több a klímaváltozás miatt bekövetkező természeti katasztrófa, az életet is veszélyeztető katasztrófahelyzetek kivédését szolgáló állományok létszáma évről évre egyre gyorsuló ütemben csökken. A folyamat idén nyáron is egyértelművé vált, ennek ellenére sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem tettek erőfeszítést a létszámproblémák hosszú távú kezelésére. Az érdekképviseletek szerint a gyógyír a felelősséggel arányos, a jelenleginél jóval magasabb fizetés.
Szerző(k): Nagy KristófElsősorban a pedagógus szakszervezetek gyengítését célozhatja az a tervezet, amely eltörölné a közszférában a munkavállalók automatikus tagdíjfizetését, legalábbis szakszervezeti körökben ezt tartják a legvalószínűbb magyarázatnak – értesült a Napi.hu. A tervezet egyes kamarákat is érinthet.
Szerző(k): Nagy KristófAz idei évben nem várható a tavalyihoz hasonló évközi rendkívüli béremelés, vagy egyszeri bérkiegészítés. A munkáltatók ugyanakkor készülnek a 2024-es béremelésekre, a tárgyalások több helyen hamarabb kezdődhetnek idén. A munkavállalók az év hátralévő részében ugyanakkor 200 ezer forint jövedelemkiegészítésben is részesülhetnek.
Szerző(k): Nagy Kristóf